Váratlan újra látás...

- Ben…-suttogtam a fülébe. Vasárnap este van és sajnos egy újabb félre sikerült versenyen vagyunk túl, amit sehogy se tudunk megmagyarázni. Valahogy semmi, de az ég világon semmi se akar összejönni a versenyhétvégéken.

- Hmm?- ébredt fel.

- El kellene indulnunk a reptérre.-simogattam meg az arcát. Van egy késő esti gép amivel Barcelonába tudunk menni. Minél hamarabb el akart szabadulni Németországból csak elszunnyadt a kanapén.

- Fent vagyok.-dörzsölte meg az álmos szemeit.

- Mehetünk akár reggel is…-pusziltam meg. Megsajnáltam, hiszen fáradt de minden áron menni akar.

- Nem… Holnap már az új házunkban akarok felébredni.

- Rendben. Szeretlek Kicsim.-csókoltam meg.

Hajnalban értünk Barcelonába és erőnk se volt körbe járni a házat. Bár Ben a karjai közt vitt fel a hálóba és egyszerűen bele roskadtunk az ágyba.

Reggel ahogy kinyitottam a szemem mosolyra húztam a számat. Ben feküdt mellettem és igaz még mindig aludt. Bár így álmában is fogja a kezemet. Szeretem ezt a férfit. Miatta tudtam újra kezdeni mindent… Hiszen én szerettem Fabregast. Megbíztam benne és még arra is képes voltam, hogy mindent felrúgva Angliába mentem én is vele… Hogy ne legyen egyedül… Hogy ne éljünk távkapcsolatban…. Mit kaptam cserébe? A saját ágyunkba döntötte meg a ribancát.

Megmoccantam és erre felébredt Ben. Álmos szemekkel pislogott rám, majd egyszerűen közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Mosolyogtam és a mellkasához bújtam.

- Hogy aludtál?-kérdeztem mosolyogva még mindig.

- Tökéletesen a gyönyörű menyasszonyommal és az új házunkban.

- Tudom.-vigyorogtam rá.- És még nem is láttad így készen.

- De… A hálót…. Ami már most is tetszik.-nevetett fel.

- Látod… És nem lett rózsaszín ahogy Lisa ígérte.

- Hála az égnek.-sóhajtott fel.- Megmutatod a ház többi részét is?

- Persze.

Végig vezettem a házon… A nappali, a konyha, a vendég szobák(amelyik közül tudom melyiket fogjuk átalakítani baba szobának ha itt lesz az ideje.) Majd következett Lisa meglepetése is. Ben meglepődött, de meg is hatódott. Megígérte, hogy megfogja köszönni ezt a szobát az unokatesómnak.

Reggelizni elmentünk egy közeli kis étterembe, hiszen jelenleg semmi kaja sincs otthon. Kellemes volt… kellemes és nagyon is romantikus. Órák elteltével kézen fogva indultunk haza.

- Gondolkoztam az esküvőről.-kezdtem el fecsegni.

- Elmeséled mire gondoltál?-kérdezte mosolyogva.

- Ahogy már beszéltük… Lehetne Aspenben… vagy akár otthon Texasban.-éreztem hogy egyszerűen csak csicsergek neki.

- Ahol szeretnéd… Ott lesz.

- Azt szeretném, hogy közösen döntsünk ebben.

- Rendben.-bólintott.- Legyen inkább Aspen… Tudom, hogy hó esésre vágysz.

- Szeretlek.-csókoltam meg az ajkait.

- Én is szeretlek.-simogatta meg az arcomat.- Tudom, hogy az esküvőig nem foglak látni a ruhádban, de kíváncsi vagyok…

- Mire vagy kíváncsi Kicsim?-nevettem fel.

- Milyen ruhára gondoltál?

- Most még… Most még olyan sellőfazonúra. Tudod itt…-mutogattam végig a testemen.- olyan testhez simuló… majd úgy lesz egyre nagyobb.

- De miért nem olyat, amiben olyan leszel, mint egy hercegnő?

- Félek, hogy orra esek az abroncsban.-nevettem fel.

- De a kedvemért felpróbálsz majd egyet legalább?-kapta el a derekamat és magához húzott.

- Rendben. Felpróbálom, de nem ígérem, hogy az lesz.

- Nekem már az is elég, ha megpróbálkozol vele…-megcsókolt.- És ne félj… Ha véletlenül orra is esnél én ott lennék, hogy elkapjalak.-suttogta a fülembe.

- Tudod, hogy ez romantikus?-kérdeztem kuncogva majd tovább indultunk.

- Tudom. Érted bármit megteszek.

- Szeretlek Kicsim.-mosolyogtam amikor valaki véletlenül neki ment Bennek. Valami futó ember volt, de hátra fordult, hogy elnézést kérjen. Ledöbbentem… vagy is leginkább lefagytam… Cesc… Cesc Fabregas állt előttem. Azt hiszem, ha Ben nem fogta volna a kezemet összecsuklok… Fabregas… Több év után most először látom.