Megérintettem
az arcát és óvatosan végig húztam az ujjam hegyét az álla vonalán. Nem ébredt
fel csak dünnyögött egy kicsit és a mellkasomra húzódott. Mosolyogni tudtam
csak.
- Szeretlek
Édesem.-suttogtam a fülébe pedig tudtam, hogy alszik és nem hallja. Az arcán
megjelent egy halvány mosoly, ami szerintem csak véletlen. Nem baj! Nekem így
tökéletes a helyzet… Azt csinálom amit akarok… és van egy csodálatos ember
mellettem, akit mindennél jobban szeretek… Az életemet is odaadnám érte.
*
Csütörtök
reggel van és éppen ébredezek csak. Ahogy hason ébredtem csak kinyújtottam a
kezem és megtapogattam a mellettem az ágyat. Azonban üres volt. Körbe néztem a
szobában és Ben pont most lépett vissza a fürdőből.
- Jó reggelt
Kicsim.-mosolygott rám és visszafeküdt az ágyba.
-
Szia.-csókoltam meg.
- Hogy aludtál?
-
Tökéletesen.-simogattam meg a kicsit borostás arcát. Megfogta a csuklómat és a
szájához húzta a tenyeremet. Óvatosan bele csókolt.- Szeretlek.-suttogtam.
- Én is
szeretlek.-mosolygott rám. Még mindig nem mozdultunk ki az ágyból. Csak
feküdtünk és figyeltük egymást… Ben végig cirógatta a hátamat, ami a selyem
hálóing ellenére is apró kis lángokat gyújtott a bőrömön.
- Miért vagy
ilyen csodás?-kérdezte csendesen.
- Dehogy vagyok
csodás. Csak a tiéd vagyok.
- Nekem ez is
elég.-hajolt hozzám közelebb és megcsókolt.
Nehezen, de
kikászálódtunk az ágyból. Ben türelmesen várt, míg elkészültem. El fogom
kísérni a szponzori kötelezetségére, ami jelenleg abból áll, hogy baseballoznia
kell. Azt hiszem neki ez menni fog, hiszen ezen a nemzetének az egyik sportja,
amit bármikor tudnak játszani.
- Jól áll neked
ez a mez.-igazítottam meg rajta a narancssárga felsőt.
- Ha bemondom
az unalmast a motorozásban elmegyek baseballozni.-kuncogott és megcsókolt.
- Azért
szeretem a paddockot. Maradjunk itt.
- Én is
nyugi.-nevetett fel vidáman és magához ölelt szorosan. Kaptam a homlokomra egy
puszit, de nem engedett még el. A mellkasának dőlve figyeltem a bemelegítő
motorosokat… A fiatalabbik Espargarot, a német Bradlt, a barátomat Marcot és megpillantottam
Danit is ahogy az unokatestvéremmel kézen fogva andalognak a pálya szélén.
- Ugye nem
fogod őket piszkálni?-pislogtam hatalmas szemmel Benre.
- Nem.
-
Biztos?-kérdeztem rá újra.
- Igen biztos
Kicsim.-csókolt meg.
-
Azért.-csaptam játékosan mellkason. Sarkon fordultam, de ő elkapta a derekamat
és visszarántott magához. Bele csókolt a nyakamba.
- Nem fogom
piszkálni őket. Aranyosak és Lisa végre boldog.
- Nagyon
aranyosak és Lisa tényleg boldog végre.-hagytam, hogy megint bele csókoljon a
nyakamba.- De most már nyomás. Vár rád a munka.-csókoltam meg mosolyogva.
-
Szeretlek.-kaptam egy gyengéd puszit az arcomra.
- Én is. De
menj már.-taszítottam rajta kacagva.
*
Dani ma reggel
is olyan kedves volt mint mindig. Ő maga kért meg, hogy kísérjem el ide. Tudom
Laguna Secaba is ott voltam vele, de ügyesen kerültem a fotósokat. Most pedig
erre esélyem sincs.
- Nem lesz
semmi baj.-szorította meg a kezemet.
- Tudom. Minden
rendben lesz.-mosolyogtam rá, mire Dani csak közelebb hajolt hozzám és
megpuszilta az arcomat.
- Szeretlek.-suttogta
mosolyogva.
- Én
is.-pusziltam meg az ajkait.- De menj! Ne hanyagold a munkád. Még a végén a
Repsol Honda megharagszik, hogy barátnőd van.
Viccesen
forgatta a szemeit majd egyszerűen megcsókolt és mosolyogva indult el Marquez
felé, aki már éppen a pályán volt. Mosolyogva indultam el Lilly felé, aki most
ült le a műanyag székek egyikére.
- Mizus?-huppantam
le mellé vigyorogva.
- Nem
gondoltam, hogy itt leszel.-puszilt meg.- Mesélj! Ti vagytok már itt egy hete
lassan.
- Minden szuper
volt.-mosolyogtam.- Bejártuk egész New York City-t. Jól esett, hogy most én
mutatok neki valami újat.
Mielőtt Texasba
költöztem pár hetet, hónapot New Yorkban töltöttem. Imádom ezt a várost és ezt
Lilly is tudja.
- Igen… Pont
úgy, mint ti.-mosolyogtam rá.
- Minden szuper…
Ben pár napot itt marad a futam után, de én haza megyek és folytatom a
készülődést.-vonta meg a vállát, miközben fecsegett. Sose gondoltam, hogy
Fabregast így eltudja felejteni… Miután akkor azon az éjszakán megérkezett
hozzám azt hittem sose lesz olyan, mint régen… De belibbent a képbe Ben és
olyan lett, mint akit kicseréltek.
- Remélem én
leszek a koszorús lányod.-vigyorogtam rá sunyin.
- Alap, hogy te
leszel a koszorús lányom. Szerinted ki más lenne?-ölelt magához szorosan.
- Nem tudom…
Talán a szomszéd asszonyod.-szúrtam oda viccesen.
- Menj a
fenébe.-forgatta a szemeit.- Inkább figyeld Danit! Nehogy valamelyik ellenfele
fejbe verje a labdával.
- Kapna is
tőlem az a személy.-forgattam a szemeimet, mire Lilly átölelt. A pályára
pillantottam, ahol Dani éppen nevetve kapta el a labdát.
Szia!
VálaszTörlésVááá, el sem hiszed mennyire vártam. És nem is csalódtam ez szuper lett :) Örültem a 3 szemszögnek :d Ááá, Indianapolis. Húhú, like. Tetszik :D nekem is kéne írnom a kövi részt már :DDD Aranyos Lisa és Dani. Ben, Ben... kell neki egy kis magány? Akkor nincs minden rendben... Megértem. Mindegy, várom a folytatást!
puszillak, D.